2010. június 17., csütörtök

KÖLTÖZÜNK

Kedves Olvasók!

A blog címének jobban megfelelő http://oldallelato.blogspot.com címre költözünk.
Itt nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó bejegyzés. Köszi az eddigi figyelmeteket és várunk mindenkit az új címen is.

Üdvözlettel:

Az Oldallelátó csapata

2010. június 16., szerda

Újabb nyilatkozat

Mivel az előző nyilatkozatot közzétettem itt az oldallelátón, ezért a - hál' istennek - nagyon gyorsan jött választ is publikálom. Íme:

Kevin McCabe, az FTC Zrt. 94%-os többségi tulajdonosának képviseletében a következő nyilatkozatot tette:

- Teljes részletességgel tudomással bírok a Ferencváros szakmai és gazdasági menedzsmentjében történt változásokról, és teljes mértékben megbízom Alexander Gerstl és a szakmai igazgató, Prukner László urak szakértelmében és lojalitásában, és biztosan tudom, hogy a Ferencváros menedzsmentjében és szerkezetében szükséges változásokat jól fogják megszervezni és végrehajtani. Az új menedzsment várhatóan június 23-án bemutatásra kerül, és azonnal megkezdi működését. A fejlesztéseket elsősorban az alaptevékenység, azaz a labdarúgás területére koncentráljuk, de nem feledkezünk meg a stadion ügyéről sem. A stadionépítés engedélyeztetés alatt áll, és a finanszírozás megszervezésén dolgozunk.

Az FTC Labdarúgó Zrt. eladását nem tervezzük, az ezzel kapcsolatos híresztelések minden alapot nélkülöznek, mint ahogyan azon híresztelések is, hogy a Labdarúgó Zrt. tulajdonosi szerkezete megváltozott volna. Lehetőséget látunk azonban a későbbiekben szakmai befektető bevonására, a befektető kiválasztásakor az esetleges magyar szakbefektetőt természetesen előnyben részesítjük.

Az új menedzsmentet sajtótájékoztató keretében kívánjuk bemutatni.

Bízom benne, hogy a változások a Labdarúgó zRt. gyors fejlődését fogják szolgálni, és a csapat öregbíteni fogja a magyar labdarúgás és a Fradi jó hírnevét. Hajrá Fradi!

Kevin McCabe

Az FTC Baráti Kör közleménye

Ritkán szoktunk csak máshonnan átvett információkat itt közzétenni, mert inkább a saját szubjektív vélemünknek adunk itt hangot, de ahogy pestiesen mondani szokták, most "helyzet van", méghozzá nagyon komolynak tűnő helyzet.
Álljon itt tehát az FTC Baráti Kör által ma kiadott közleménye minden változtatás nélkül.


Nem mehetünk el szó nélkül a június 4-én kezdődött események mellett. Ekkor volt egy régóta várt sajtótájékoztató, ahol bemutatták csapatunk új szakmai vezetőjét, Prukner Lászlót. És, látszólag csak úgy mellesleg, lemondott az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Berki Krisztián.

Azóta ugyancsak a távozás mellett döntött a Zrt. teljes kommunikációs stábja, valamint a csapat technikai ügyeinek – így a jelenlegi átigazolásoknak is – intézője, Igaz András. Tegyük még hozzá, hogy a hírek szerint az egész tavaszi szezonban nálunk dolgozó angol szakemberek is távoztak. Hogy szabadságra vagy végleg, azt nem tudjuk.

Egyet azonban tudunk. Csapatunk felkészülése az eredeti tervek szerint egy hét múlva kezdődik. Egy hét akkor sem sok idő, ha minden felelős vezető a helyén van, nem hogy a jelen helyzetben, amikor azt látjuk, hogy az újonnan kinevezett Prukner Lászlón kívül nincs ilyen. A tulajdonost persze képviseli az igazgatótanács egyik tagja, Gerstl Alexander, de nem hisszük, hogy ebben a helyzetben két embernek kellene vinni a napi ügyeket. Ez nem a Ferencváros nevéhez méltó.

A Ferencvárosnál mindig volt, van és lesz egy csapat. Egy csapat, amely körül sokan dolgoznak, amelyért milliók rajonganak, amelyhez milliók kötődnek. Egy csapat, mely az Erkölcs, Erő, Egyetértés szavak mágikus erejével érte el sikereit. Ezek a hagyományai. Mindenkit kérünk, térjünk vissza ezekhez a hagyományokhoz!

Tisztelettel kérjük a tulajdonosi kört, adjon ki határozott és egyértelmű közleményt a kialakult helyzetről, a megoldás felé tett intézkedéseiről, hogy ezzel elejét vegye a felesleges találgatásoknak, elméletek gyártásának. Folyamatosan kommunikáljon a közvéleménnyel, mert a Ferencváros ügyei nem csak számukra és a meccsre járó embereknek fontosak, mindenki nap, mint nap tapasztalhatja, a Fradi közügy, róla nem csak a sportoldalakon írnak.

Tisztelettel kérjük a Ferencvárosi Torna Club szurkolóit, fogjanak össze, ne hagyják magukat megosztani. Adjanak maximális bizalmat a nem várt helyzetbe került új szakmai vezetőnek, aki láthatóan nem tétlenkedik, hiszen számos új igazolás történt már és nyilvánvalóan fog is még.

Tisztelettel kérünk mindenkit, aki tenni tud a Fradiért, az tegye is meg!

Budapest, 2010. június 16.

Rudas Ferenc (elnök), Dr. Springer Miklós (alelnök), Hélisz József (főtitkár)

2010. május 27., csütörtök

Értékelés a 2009 - 2010-es szezon után


Tavaly nyári "erősítések"

Kezdjük az elején, tavaly nyárnál. Megnyertük az NBII-őt talán túl nagy különbséggel is, és a mi rutintalan angol vezetésünk azt hitte, hogy néhány szerény képességű labdarúgó idehozatalával sétagaloppban versenyben leszünk a bajnoki címért. A legnagyobb baj az egészben az volt, az angol vezetés folyamatosan azt hangoztatta, hogy ők profik a labdarúgás felépítésében, pontosan tudják, hogy Magyarországon milyen erősségű csapat kell egy bajnoki cím megszerzéséhez. Nem szerényen és visszafogottan közölték, hogy ennyink és ennyink van, és ebből kb. ez meg ez ami legjobb esetben kihozható, hanem bajnoki címről, BL-ről, szétfutott NB1-ről beszéltek átverve ezzel a szurkolók legjavát. Mitöbb nevetségessé tették őket más csapatok szurkolói előtt. Később aztán jött egy rágógumi szagú nyilatkozat, hogy az idén szokjuk az NB1-et, de október végére kezdték megtapasztalni a mi derék vezetőink és tulajdonosaink, hogy a kiesés elleni küzdelem itt nem fér bele sok minden mással együtt. Nem akarom felmenteni a "szurkolókat" a viselkedésük miatt, de azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a bicskát a vezetés nyitotta ki, és nem a drukkerek. No de térjünk vissza az igazolásokhoz. Egytől-egyig úgy lettek beharangozva, hogy teljes mértékben meg fognak felelni a céljainknak. Csak éppen a célok nem voltak elég precízen kommunikálva. Mindenki értette, ahogy akarta. Az idő mindent elrendez, mindent bebizonyít, szokták mondani. Nos a tavaly nyári remek igazolásainkból hárommal éppen a minap bontottak szerződést arra hivatkozva, hogy "légiósként nem tudtak annyit hozzátenni a játékunkhoz, mint az elvárható, így őket nem marasztaljuk". Ez a mondat önmagáért beszél. Mert a tavaly nyári igazolásaink (összesen 5 volt) mindegyikét melegebb éghajlatra kívánja a publikum, bár kétségtelen tény, hogy a három lapátra tett játékos volt a leggyengébb az ötből. Kijelenthető, hogy ők oszlopos tagjai lennének a valaha volt leggyengébb Fradinak....
... és ezt adták el nekünk tavaly nyáron sztárigazolásként, miközben az egyetlen valamire való jelöltünket (Gillespie) elzavarja a saját tulajdonosunk fő egyesületének vezetőedzője. Ez ám a "profizmus" kérem! Annak is a magasiskolája.

Az őszi szezon

A nyári "remek" munka eredménye nagyon hamar napvilágra is került. Az első meccs még megtévesztő volt, mert a játékosok önkívületi állapotban hatalmas szurkolói támogatással játszottak. Idegenben aztán már megmutatkoztak a hibák. Elég volt az első kihagyott helyzet ahhoz, hogy a biztos kieső Nyíregyháza simán megverjen minket, és utána még elinduljon egy olyan nyögvenyelős időszak, amelyből nem sok volt a Fradi életében eleddig. További fájdalmas dolog volt, hogy azoktól a csapatoktól kaptunk ki, akiket visszakézből kellett volna vernünk, hiszen komoly törleszteni valóink vannak velük szemben. A Nyíregyházára, a Vasasra és az Újpestre gondolok itt elsősorban. Az angol vezetőségünk ennek semmi jelentőséget nem tulajdonított, ez már az igazolások kapcsán is látszott, de a drukkereknek leginkább itt esett le, hogy hányadán is állunk. Október közepére már zúgott a "Bobby go home" és ez még csak a kezdet volt. Sajnos az egész balhé már Craig Short nyakába zúdult a Diósgyőr elleni hazain, ami után jogosan kaptunk pályabezárást. Mindenképpen meg kell említeni a petárda ügyet is, amely kapcsán két dolog szúrt leginkább szemet. Az egyik, hogy ezzel kapcsolatban Dragót és Lipcsei Gabit csúnyán meghurcolták. Nem kívánok állást foglalni az ügyben, hogy az említettek valóban elkövették-e azokat a dolgokat, amivel megvádolták őket, de mindenképpen megjegyzendő, hogy konkrétumok említése nélkül hosszú ideig jegelték a védelem és a szakmai stáb oszlopos tagját, ezzel is elősegítve a tragikus őszi szereplést. Ennek az esetnek volt pozitívuma is, mégpedig az, hogy ennek kapcsán lehetetlenült el Terry Robinson, akinek mint utóbb kiderült nagyon-nagyon sok vaj volt még a füle mögött. A nyári igazolások minősége elsősorban neki volt köszönhető, de szinte minden nyilvános megjelenése alkalmával éreztette, hogy mennyire lenézi az országunkat és a bajnokságunkat. Azt is megtudtuk, hogy rendszeresen félretájékoztatta a tulajdonosunkat. Az őszi szezon közepére aztán McCabe rájött, hogy ez a helyzet már nem fenntartható a továbbiakban, így alaposnak látszó átalakításba, tisztogatásba fogott. Mindenek előtt repült Bobby majd kicsit később Terry, akik nagyban felelősek voltak a kialakult helyzetért. Kinevezte Shortot edzőnek a hátralévő 4 őszi mérkőzésre. Innentől kezdve kissé megnyugodott a helyzet legalább a pályán. A játékosok saját elmondásuk szerint kedvelték Shortot, és ez jótékonyan hatott a közvéleményre is. Ráadásul a csapat ha lassacskán is, de elkezdett pontokat gyűjtögetni, így a kieső helyek környékéről a szezon végére elkerültünk a 11. pozícióba. Még leírnom is szörnyű, hogy ez egy eredmény volt akkoriban. Összességében kijelenthető, hogy demoralizáló őszt tudtunk magunk mögött.

Átalakulás az őszi szezon végeztével

Már részben érintettem, hogy októberben Bobby kirúgásával elkezdődött valami. Az, hogy McCabe jól látja a dolgokat Terry elbocsátása is jelezte, csakhogy ezután ismét az amatőrizmus következett. A vezetőség átalakulása törvényszerű volt, de az edzőkérdés kezelése megint sok kivetnivalót hagyott maga után. Craig Short eredetileg a hátralévő őszi négy meccsre kapott megbízást, majd ennek kapcsán jöttek az újabb ígéretek, hogy európai szinten is jegyzett edző érkezik a tavaszi szezonra, sőt, hogy meg is lesz nevezve még a karácsonyi ünnepek előtti sajtótájékoztatón. A realistább szurkolók már nem dőltek be ennek, és az idő őket igazolta. Short már hetekkel a "kinevezése" előtt nyilatkozott az angol sajtónak, mint a Ferencváros kinevezett vezetőedzője. Közben itthon bőszen agyon volt hallgatva minden, sőt néhol letagadva a tény, miszerint a kinevezés már megtörtént. Persze, ha beismerik, hogy Short az edző tavaszra is, akkor azzal elismerik azt is, hogy vagy nem tárgyalnak az ígéreteknek megfelelő szakemberrel, vagy nem tudnak velük megegyezni. Ismét bizonytalanságot sugallva ezzel a szurkolók felé. Nem értem mire jó ez, hisz csak pletykaalapot teremt, és olyan táptalajt ad az ellenségeinknek, amelyet egy a tulajdona felé lojális gazda nem engedhet meg magának. Olyan ez, mintha szándékosan elhanyagolnám a kertemet, hogy a szomszédok és a helyiek elcsemegézhessenek a dolgon. Új edző természetesen nem lett, maradt Short, meg egy kurta-furcsa nyilatkozat a gazdától. Az idevonatkozó részt érdemes teljes egészében beidézni:

" - Amennyiben rátérünk arra az útra, amit megálmodtam, azaz a szurkolóinknak családbarát légkörben, remek atmoszférában lesz lehetőségük szórakozni egy, az őszinél acélosabb csapat mérkőzésein, akkor a nyáron nagybevásárlást tarthatunk. Sőt, akkor drasztikusabb lépésekkel folytatjuk az építkezést, s közelítjük meg a BL álmainkat — mert az alapok adottak ehhez. Ellenben, ha nem tapasztalok előrelépést a szakmai munkában, és — ez a legfontosabb - folytatódik a drukkereink szélsőséges csoportjainak akciója, ha nem szűnnek meg a folyamatos zavargások a stadionban, akkor nem zárható ki, hogy megelégelem a sorozatos kárt, ami erkölcsileg és anyagilag engem ér, s a kivonuláson is elgondolkozom… Két éve finanszírozom, vezetem és építem az egyesület - mert látom, hogy van értelme a befektetett energiának, pénznek. Szeretnénk, ha a többség is mellettünk, nem ellenünk tevékenykedne."

Ezt az ultimátum szerű megszólalást a mai napig is nehéz feldolgozni. Kicsit visszás, hogy a magát profi futballbefektetőnek tituláló tulajdonos nem tudja, nem tudta, hogy mit vett meg. Ha ennek tudatában lenne, akkor eleve megoldotta volna a biztonsági problémákat a stadionon belül, olyan csapatot igazolt volna össze, akik nem sározzák be a Ferencváros nevet, olyan szakvezetőt nevez ki, aki hosszútávon garancia a jó szereplésre, és végül aki nem ad alapot a sajtónak arra, hogy ingatlan spekulánsnak titulálja. Ezzel szemben februárban kaptuk a fent idézett sorokat. Természetesen soha nem fogjuk neki elfelejteni, hogy mekkora bajból húzott ki, de utána tett olyan kijelentéseket, amiket úgy érzem jogosan kérünk számon, ha már elhangzottak. Azóta tudjuk, McCabe februárban megfogalmazott kéréseit, ha nem is maradéktalanul, de jó megközelítéssel teljesítette a szurkolótábor és a szakmai stáb és ennek fényében kíváncsian várom mit hoz 2010 nyara.

Téli igazolások

Az őszi botrányos szereplés után nem volt más választása a vezetésnek, mint megerősíteni ezt a harmatgyenge keretet. Ennek ellenére továbbra is szűkösre lett fogva a költségvetés, de a télen érkezettek között már valóban volt használható futballista. Ezek közé sorolom Eldinget és Tutoricsot. Utóbbi annyira bevált, hogy néhány mérkőzés után a csapat legjobbjává nőtte ki magát. Schembri is jó játékos, ez látszik, de olyan erőnléti lemaradással érkezett meg, hogy gyakorlatilag ráment a tavasz, hogy az állóképessége megfelelő legyen. Stockley inkább csak vészmegoldás lehet a posztján, míg Csizmadia a védőfeladatát jól megoldotta ugyan, de az ígért támadások (főként azok befejezése) a tavaszi idény során alig-alig jött össze neki. Az minden esetre leszűrhető, hogy a télen valamiféle fejlődés tapasztalható volt az átigazolási politika terén. Ez dicséretes, de egyenlőre vajmi kevés egy ilyen klubnál, mint a miénk.

Tavaszi szezon

Némileg nyugodtabb körülmények között vágtunk neki a tavaszi szezonnak, de ezek a körülmények most egészen más miatt borzolódtak fel, mint az ősszel. Az első meccseken is látszott, hogy a csapatunk lelkesebben és fegyelmezettebben, helyenként jól játszik. A Haladás elleni zártkapus meccset még némi szerencsével nyertük meg és a magam részéről azt gondoltam, hogy most majd belendül az a kátyúba ragadt szekér, de erről a ZTE elleni mérkőzés játékvezetője azonnal gondoskodott, hogy ne történhessen meg. Nem tudok rá jobb kifejezést, elcsalta azt a meccset. Sajnos nem az utolsó eset volt a szezon során, mert a Vasas elleni mérkőzésen, ha nem is olyan látványosan, de roppant gusztustalan módon lejtett a pálya az ellenfelünknek.
Itt viszont álljunk meg egy kicsit. Lejtett a hazai(!!!) pálya, szokták mondani. Na de itt mi játszottunk otthon, és mégis ellenünk fújt a spori végig. Miért lehetséges az, hogy akár idegenben, akár otthon játszunk a bírók nagy százalékban a kárunkra "tévednek"? Erre egyetlen magyarázatot tudok azon kívül, hogy a mai magyar bírói kar megvesztegethető és harmatgyenge is egyben. Ez pedig a sportdiplomáciánk teljes hiánya. Nincsenek tisztségviselőink az MLSZ-ben, nincs egy karakán ember sem a vezetésben, aki nagy hanggal és elánnal kiállna a csapat érdekeit védeni. Hogy is volt az a nyilatkozat Mr. McCabe a profi labdarúgás fejlesztéséről? Számomra ez nagyon is beletartozik a professzionalizmusba.
Az említetteken kívül még akár tucatnyi esetet is fel lehetne sorolni, amikor a kárunkra "tévedett" a bíró, és mindössze néhányat, amikor a javunkra.
A játékosok egyéni értékelésébe most nem mennék bele részletesen, de mindenképpen megjegyzendő, hogy végre van egy kapusunk, Megyeri Balázs, akire gyakorlatilag nyugodt szívvel rá lehet bízni a védést. Nem volt persze Ő sem hibátlan, de az utóbbi évek messzemenően legjobb kapusa a Fradiban ez világosan látszik. Tutorics nagyon a szívemhez nőt, hiszen szinte pillanatok alatt a csapat egyik legjobbja lett és nagyban az ő érdeme az, hogy stabil védekezésből tudtunk játszani, így jobb eredményeket elérni. Ennek talán a csúcspontja az volt, amikor megvertük a Debrecent. Remek hangulatú mérkőzés volt és olyan, amit szeretek nézni. Tudniillik esélyt sem adtunk a BL résztvevő későbbi bajnokcsapatnak. Ilyen meccsekből kéne sok, de sajnos a szezon 2/3-ára kiderült, hogy a téli igazolások ellenére még mindig nagyon, de nagyon rövid a kispadunk. A Derbyn már egy fáradtabb csapat volt a gyepen, az ETO ellen meg még nem jöttünk ki a hullámvölgyből. Fájó, de be kell valljuk azt is, hogy Short bár kétségtelenül nagyon szimpatikus fickó, de néhány helyen eltaktikázta magát a szezon folyamán. Ilyen volt például, amikor Eldinget kivonta abból a pozícióból, amelyből ontotta a gólokat, vagy támadó felfogású játékos helyett formán kívüli védekezőt hozott be olyan állásnál, amikor nem az eredményt kellett volna tartani. Ennek is meg sok minden másnak is köszönhető az a rengeteg döntetlen, amit játszott a csapat az idei szezonban. Ami ennél is aggasztóbb, az a rúgott gólok száma. Negatív gólkülönbséggel zárni egy szezont nem a Ferencvároshoz méltó eredmény, az elfogadhatatlan.

Kilátások a jövőre nézve

A napokban sok minden eldől majd. Csupa olyan dolog, amelyből következtetéseket lehet levonni a jövőre nézve. Ilyen például az edző személye. Állítólag napokon belül bejelentik, ki lesz az új tréner. Az ő személye azért lehet fontos, mert adott esetben játékosokat és szponzorokat is hozhat (pld-ul Mattheus), de elképzelhető ennek az ellentéte is. Jelenleg Prukner László tűnik favoritnak. Az ő személye garancia lehet a jó szakmai munkára, de nem fog plusz bevételeket hozni, így a csapat markáns megerősítése sem várható. Nagyon bízom benne, hogy a meggyengülése sem, bár az utóbbi időkben ismét történtek aggodalomra okot adó dolgok. Ilyen például Tutorics esete az FSzSz-es névtelen levéllel. Az egész egy eszetlen támadás a sajátjaink ellen, és innentől csak reménykedni lehet, hogy a csapat egyik tavaszi legjobbja tényleg marad majd (ahogy korábban már nyilatkozta), és nem igazol mondjuk egy konkurens csapathoz. Egyszerűen érthetetlen, hogy mire jó a szurkolói csoportok közti megosztó politika. Illetve dehogynem érthető. Kicsinyes önös érdekek vezérelnek néhányakat a 3 E helyett. Ez talán még szomorúbb, mint a csapat idei teljesítménye. Ha ezen nem tud a vezetés (a szurkolói csoportok vezetése) úrrá lenni, akkor annak komoly következményei is lehetnek tulajdonosi részről. Szubjektív értékítéletem szerint a jövő göröngyös lesz. Nagyon is az. A stadionépítés körüli herce-hurca, a befektetőtárs hiánya, a csapat gyenge szereplése sajnos nem a jó irányba mutat. A következő napok minden esetre sorsdöntőek lesznek. Kíváncsian várom a fejleményeket.
Idéznék még egy részletet a korábban már megemlített McCabe nyilatkozatból:

" - Amikor átvettük az irányítást, már mondtam, hogy profi ingatlanfejlesztők, és rutinos futballszakértők vagyunk. Utóbbi területnél fontos, hogy megfelelő marketingmunka adja a hátteret az előrelépéshez. Anglia az élen jár a klubok népszerűsítésében, erre bizonyíték, hogy a másodosztályú tagságunk ellenére is több mint húszezer a bérletese van a Sheffield United-nek, és az ajándéktárgyaink is profitot termelnek, immár a Fradinál is elismert munkatársaink felügyelik a marketingmunkát."

Ehhez a szemelvényhez fűznék egy rövid megjegyzést is. Nos, Mr. McCabe a legjobb marketingmunka mifelénk egy ütőképes csapat összerakása lenne. Nem csilivili reklámtárgyakra és mezakciókra vágyom. Azok ráérnek. Focit és eredményeket szeretnék, de azt most már hamarjában! 5-6 éve nem látott az Üllői úti publikum ütőképes csapatot, és ez most már egészen durván meglátszik a nézőszámon is. Elgondolkodtató nemde?

Konklúzió:

Az világosan látszik, hogy az angol módszerek - főként ennyire kevés pénzzel a háttérben -nem fognak eredményre vezetni. Olyanra biztosan nem, amely a szurkolóknak tetszeni fog. Nagyon sok mindennek kéne egyszerre(!) megváltozni ahhoz, hogy kívülről és belűről egyaránt az az érzete legyen az embernek, hogy itt rend van, nyugodt és szisztematikus, mitöbb profi munka folyik. Ehhez a tulajdonostól nagyobb befektetés, ha ez nem lehetséges, akkor őszinte, nyílt beszéd a jövőről lenne szükséges, a szurkolóktól pedig nagyobb tolerancia kell. A megosztó és megosztott szurkolói csoportoknak pedig végre önmagukba kéne nézni, hogy kiderüljön a számukra is, hogy tulajdonképpen ki szolgál kit, és ki van kiért. A magam részéről nagyon sajnálom, hogy ismételten úgy fest, az átmenti időszak a következő bajnokság kezdetéig megint izgalmasabb lesz, mint maga a bajnokság. Nekem ebből elegem van. Focit szeretnék! Méghozzá jó focit!

2010. május 23., vasárnap

Első gondolat

A magam részéről úgy voltam vele, hogy ugyan volt véleményem az elmúlt néhány mérkőzés kapcsán erről-arról, de szándékosan megvártam az utolsó szezonbéli meccsünket az idei egyenleg megvonásával. Most még nem mennék bele részletekbe, ezzel megvárom az új edző kinevezését, mert abból ismét lehet majd egy kissé következtetni a jövőre nézve. Most csupán az első gondolatomat osztanám meg, amely már sajnos nagyon régóta mindíg elsőként jut eszembe.
De jó, hogy vége ennek a szezonnak!!!
Ha jól sejtem nem vagyok ezzel a gondolattal egymagam.

2010. május 10., hétfő

Vitatott 11-es

Na ez a meccs kimaradt az életemből... Szlovéniában voltam, de nem meglepő hogy ismét ha akad egy érdekes számunkra kedvező ítélet akkor a média "jeles" képviselői újfent habzó szájjal hőzöngenek... megnéztem Youtube-on az esetet és az Újpest esetét is és hasonló mondatokat hallottam (nem fogom szó szerint idézni):

FTC-KTE: "Hát ez hihetetlen" "Egyszerűen érthetetlen mit fúj a játékvezető" stb

MTK-UFC: "Nem foglalnék állást az ügyben" "túlzónak érzem az ítéletet"
Na, de lényeg képekben:


Aki legalább felugrott Eldinggel a labdához valóban nem ért hozzá kézzel, de pofán csapta a Fradi csatárát, nem is a labdát nézi...


Azt hiszem magyarázni se kell az esetet... ettől függetlenül nem tudom mit fújt a spori, ha kezezést akkor barom... de azért jóval megadhatóbb eset volt ez mint a "Nem foglalnék állást az ügyben" "túlzónak érzem az ítéletet" esetnél...

2010. május 8., szombat

A porig alázott félidő


Az elmúlt 2 mérkőzésen 2 vereséggel a hátunk mögött valahogy úgy voltam vele, hogy most itt az idő és a lehetőség javítani. A játékosok is így kezdték a mérkőzést, és az első félidőt teljesen simán és megérdemelten hoztuk 3:0-ra. Már-már kényelmesre vettem a figurát és hátradőltem, hogy ez a meccs már meg van, amikor eszembe jutott, hogy az idén bizony láttam már nem is egy olyan meccset, amelyet biztos vezetésről adtunk el döntetlenre. A sors ismételte magát. A második félidőt gyakorlatilag az összes szinten elrontottuk. Ahelyett, hogy folytattuk volna az agilis támadófocit magunkra tudtuk húzni ezt a kevésbé acélos ellenfelet is. A 2. félidőben látottakért nagyon nagy részben Shortot hibáztatom. Az erre az időszakra "kitalált" taktika eleve elhibázott volt, amelyet a cserékkel maximálisan meg is koronázott. Eldinget kiteszi szélre beadni, akinek még nem volt jó beadása onnan. Ez több meccs óta megfigyelhető, nem tudom, ő miért nem veszi észre. Abdit lecseréli, hogy ne állítsák ki, a helyére beállt formán kívüli Rósa 3 perc játék után kiállíttatja magát. No komment. A Doherty - Lipcsei cserét egészen addig favorizáltam, amíg előbbi a pályán volt. Petit becserélve meg kell állapítanom, hogy ennél a produktumnál még a bűn rossz Doherty is jobbat tett le a pályára. Futás nélkül, alibipasszokkal nem megy. Már tényleg csak azt kívánom, hogy legyen meg az a rekord, aztán jöhet a jól megérdemelt nyugdíj. A kiállítás után csatárt cserélt a mi derék edzőnk. Melyiket hozza le? Azt, amelyik esetleg érvényesülhetett volna a maradék időben, mert Pista sajnos elég gyengén muzsikál az utóbbi időben. Meggyőződésem, hogy Abdit a pályán hagyva, Schembrit becserélve Doherty helyére simán hozzuk a meccset akár több góllal is. Ehelyett megkaptuk a szokásosat. Montvai, aki mindig rúg egyet nekünk, és a törpecirkáró Csordás, aki szégyenszemre fejjel vette be a kapunkat.
A 3 pont itt van, és az évkönyvek csak ezt fogják rögzíteni, de erkölcsileg ez egy elbukott és kifejezetten bosszantó meccs volt, egy tanuló edzővel az élen.
Végezetül legyen itt az első perc eseménye, amikor 11-est kaptunk. Így látszódott a 6-os szektorból:

2010. május 1., szombat

Fortuna kegyetlen

Íme a tegnapi meccs beszámolója. Amikor megérkeztem a pályához, egy órával a meccs előtt, már óriási sor várt a kapunál, köszönhetően a rend őreinek. Mint később kiderült szakszerűen motoztak, egy szurkolót háromszor. Igazi balkáni megmozdulás volt ez és felesleges, hiszen aki akart, mint a meccsen kiderült, bármit bevihetett. A hátam mögött lezajlott egy kis utcai harc, köszönhetően a lila csőcseléknek, akik a Lurdy ház felől akarták betámadni a fradistákat. Na ennyit a körítésről. A meccs tanulságos volt, több szempontból is. Egyrészt, az Újpestnek jelentős szerencséje volt, hiszen, 3 kapufából, és három ziccerből egy igazán bemehetett volna. Nekik egy góljuk, és egy igazi ziccerük volt. Ennek ellenére szemet szúró volt, hogy Kabát, Rajczi, Simek, könnyedén megoldotta a támadójátékot, míg mi a labda megszelídítésén fáradoztunk, Adnan, Morrison és Rósa jóvoltából. Az egész csapat a szokásos, zavaros felállást hozta. Adnan és Morrison, olykor egymás lábára lépett középen, nem tudván eldönteni, ki támad, ki védekezik. Olykor meg zavartalanul engedték el a lilákat, ugyanezért. Elding valamilyen megmagyarázhatatlan okból szélen játszik, rosszul. A beadásai rosszak, helyzetbe nem kerül. Rósa szintén a szélen, ugyanez. Adnan teljesítménye maga volt a botrány. A gólt az ő eladott labdájából kaptuk, passzai nem voltak csak hátra, és gyakorlatilag minden támadásunkat megfojtotta. Tehette ezt 60 percig, mert Short ezt képtelen volt észrevenni. Nálam Short, Bobby nyomdokába lépett szakmailag. Amikor lekapta a legjobb emberünket Schembrit, és behozta Shawt, mindenki a fejét fogta. Hosszasan lehetne sorolni még, de nem teszem. Az azonban elgondolkoztató, hogy a szakmai stáb, olyan taktikát talált ki, amire a keret alkalmatlan, amit a sokadik meccsen láthatunk. Ez így nem mehet tovább! Érezhetően fogy a türelem. Ha nyáron, időben, nem az első forduló előtt egy nappal, egy életképes keret nem áll össze, akkor semmi jóra nem számíthat McCabe a szurkolóktól, akik tegnap is csodálatos hangulatot teremtettek. Persze egy edző sem ártana, aki nem nálunk tanulja a szakmát. Ez nem az a klub, Mr McCabe! Akik egyértelműen dicsérhetők, az a védelem és Megyeri. Ők összeálltak, velük nincs gond. Ők képezhetik az alapját a következő idény csapatának. Talán még Elding és Schembri emelhető ki, akik megtettek mindent, bár jók ők sem voltak. Ennél több kell srácok, sokkal több!

2010. április 17., szombat

Van egy jó hírem...


Vezetem a bajnokság eleje óta ezt az adatbázist. Kilistáztam a tavaszi fordulók eredményeit és bár nem lepődtem meg, de jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a 3. legjobb csapat a Fradi. Jó-jó, a Győr még holnap nyerhet és akkor csak 4. lesz az FTC, de ez az őszi produktum után mégiscsak dícséretes teljesítmény. És még szebb lehetne, ha az ellopott minimum 4 pontunk (ZTE és a Vasas meccsek) is szerepelhetne ebben a táblázatban. További győzelmekre fel!

Ez férfimunka volt


Sokat nem kell írnom a tegnapi meccsről, mert az eredmény magáért beszél. Legyőztük a BL induló bajnokcsapatot a Debrecent. Ráadásul nem is akárhogy. Ritkán látható küzdőszellem és drukkolás közepette, nagy mezőnybeli és labdabirtoklási fölénnyel. A szokásos bírói bakit megkaptuk az elején már, de szerencsére a csapat olyan elánnal darálta végig a meccset, amelyet már nagyon régen szerettem volna látni. Bence bombagólja gyönyörű volt, és ezután szinte az egész csapat különös extázisban játszott a meccs végéig. Tutoricsot külön is ki kell emelnem, mert szerintem a téli igazolásaink közül messze-messze Ő a legjobb kölcsön"vétel". Nagyon jó lenne, ha maradna. Még egy észrevétel az edzői stáb felé. Shembrinek tessék több lehetőséget adni. Láthatólag a beállásával sokkal kreatívabb lett a játék. Ha a tegnapi formánkat hozzuk Fehérváron is, akkor a Vidinek (amelyet jobb csapatnak tartok a mai Lokinál) is nagyon össze kell kapnia magát.

A képhez: Emlékezés Varga Zolira a mérkőzés elején.

2010. április 11., vasárnap

Isten nyugosztaljon Zoli!!!


A tegnapi örökrangadót beárnyékolta egy pénteki tragikus esemény... Elhunyt Varga Zoli. A meccs előtt a székháznál gyertyagyújtással adóztunk. Apróság, de sajnos már csak ez minden, amit tehetünk... Koromból adódóan labdarúgó pályafutását csak könyvekből, elmesélésekből ismerem, az utóbbi 15 év az ami személyes tapasztalatként is megmaradt. Az nyilvánvaló volt így is számomra, hogy különleges adottságokkal rendelkezett. Ismerősöm, aki focizott Vele még a múlt héten is áradozott Róla, hogy minden labdájának szeme van, minden labdaérintése élményszámba megy. Ő egy zseni volt a félkegyelműek között itt a hazai futballtársadalmunkban! De nem úgy, mint ahogy a mondás szól a félszeműről és a vakokról... Ő tényleg egy zseni volt. Egy meg nem értett zseni és a hazai labdarúgás elitje meg, hát tényleg még egy elégséges szintet se üt meg... Én nagyon bíztam benne hogy egyszer még látom Őt a Ferencváros utánpótlásánál dolgozni (sajnos hosszú évek során a sérelmei miatt egyre távolodott ennek lehetősége). Nagy kincs lett volna Ő ott, mert a kicsiknek még meg lehet tanítani, hogy miként tartsák a lábfejüket, hogy érjenek a labdához, hogy első érintésre átvágják a védőjüket, de a "szárjainknál" ez már veszett fejsze nyele... Pénteken egy leírhatatlan veszteség érte a Magyar labdarúgást. Nem csak a Ferencváros gyásza ez.

Nyugodj békében Zoli!!!

És végezetül egyik cimborám soraival zárnám a bejegyzést:

1945-ben, Újév napján látta meg a napvilágot, a Fejér megyei Válon.
Magyarországon csak a Ferencvárosban játszott. (Külföldi csapatainál, például az Ajaxnál, az Aberdeennél és a Hertánál is bálvány lett.)
Magyar bajnok, kupadöntős, VVK-győztes, 12 válogatott mérkőzésén két gólt szerzett, olimpiai bajnoki címet és Eb bronzérmet nyert.
És ha nem lett volna az a másik zöld nyolcas (Kocsis Sándor), ő lett volna minden idők legjobb labdarúgója...
Nyugodj békében, Zoli! Isten Veled!
Túl erős lesz már az az Égi Fradi...

2010. április 10., szombat

MTK – FTC 1:1 az oldalfotelből


Nagyon rövid leszek. Kissé boldogabb vagyok, mint tegnap voltam. Bebizonyosodott ugyanis, hogy egy játszósabb ellenféllel szemben mi is tudunk játszani. Az első félidő a játék szempontjából döcögős volt, de Elding bombagólja remélem egyszer és mindenkorra lakatot tesz az idióta magyar sajtó cm számolgatós szájára. A 2. félidőben már némi játék is volt. Jók (magyar szinten) akkor leszünk, ha az ilyen Kaposvár féle bekkelős alakulatokat simán begyűrjük legalább odahaza.

A meccs összefoglalója:

Ami mellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni az ismét a szpíker, Faragó Ricsi. Volt idő, amikor Hajdú B után a második legjobb riporternek tartottam, de pár éve módszeresen elkövetett mindent a nimbusza lerombolásáért. Néhány szösszenet a mai meccs alatti kommentárjaiból. Sajnos csak a 2. félidő közepén kezdtem el jegyzetelni, de addig is volt már bőven sziporka. :)

- A labdarúgás egy furcsa játék, épp ezért vezetnek a zöld-fehérek.
- Elding lövését már a szél tolta be a 2. félidőben, az elsőben még bombagól volt.
- Ez Tutorics legjobb mérkőzése (Abban az aspektusban, hogy eddig rossz volt)
A 2. félidőben folyamatosan Adnaant szidja. Egy majdnem gólpasszt elrontott lövésnek titulál többször is. Elképesztő. (Lemondó Atyaég szót használva.)
- Megfejthetetlen, hogy milyen elvek alapján állítja össze Short a csapatot. Megteheti, ő a Fradi edzője, ha hivatalosan nem is. (Nem hiszem el, hogy minden egyes alkalommal ezt ki kell hangsúlyozni. Csak ma a felvezetéssel együtt kb 3x hallottam.)
- Az is érdekes, ha Tóth jön le. (Lipcsei cseréje előtt). Tényleg már az ember nem mer véleményt mondani, mert azt hiszik, hogy edzőt akar buktatni, pedig hát nem is.

Itt abbahagytam a jegyzetelést, bár volt még gúnyos megjegyzés Rósa taktikai cseréje miatt is.
Nem vagyok ellene a csipkelődős megjegyzéseknek, de az egyoldalúságot nem tűröm szó nélkül. Ricsi, ez elképesztően gyenge produkció volt ma ott a mikrofon mögött!

2010. április 9., péntek

Vitaindító


Egyre inkább azt érzem, hogy megint rossz irányba megyünk. A stadion építés körüli újabb és újabb variálások sem tetszenek, de a csapat "fejlesztése" tán még inkább nem.

Stadion:
Kívülről megint úgy fest, hogy stadion ügyben időnyerésre hajt Kabi bácsi. Mintha nem lenne meg a megfelelő háttere az egészhez. Befektetőtársat keres (keres, vagy csak a sajtó dobja be pld-ul Demjánt?), holott simán finanszírozhatná saját erőből az egészet. Aztán ma bedobják megint ezt az MLSZ-el közös Nemzeti Stadion ügyletet. Szerintem ennek a stadionnak már régen épülnie kellene. Csak nekünk, mások nélkül.

Utánpótlás:
Olvasom, hogy a Fradi nem a bentlakásos utánpótlásképzést választotta, hanem a szatelit klub rendszert. Ezt nem tartom üdvözítő megoldásnak, annál inkább spórolósnak. A felelősség ezzel át is van kenve másra, a dolog hatékonyságáról már nem is beszélve. Ahelyett, hogy a nagy hírű angol utánpótlásedzők tömegével elkezdenének serénykedni a tehetséges magyar fiatalokon, kapunk majd ilyen - olyan iskolákból mindenféle fiatalokat. Szerintem ez csak a további lemaradáshoz vezethet.

Csapat:
Néztem ma a lila makik meccsét. Az első félidőben pechük volt, de amit a 2.-ban mutattak, azt a saját csapatomtól nem láttam vagy 4 éve. Egyszerűen ledarálták a Zetét. Kb úgy, ahogy a Zete darált be bennünket az ominózus 2 kiállításos meccsen. Persze az egy más eset volt. Automatikusan felmerül a kérdés, immár sokadszor, hogy ők miért, és mi miért nem? Véleményem szerint a mi játékosállományunk eleve nem lenne alkalmas erre. Egyszerűen gyenge. Végignézem a csapatot, és nincs benne egyetlen egy igazi kreatív játékos, egy nagy egyéniség. Mondjuk olyan, mint Gera. De a Gera féle csapat sem volt csak attól jó, hogy volt benne egy Gera. Voltak ott még mai szemmel nézve klasszis kiegészítő játékosok, mint Leandro, vagy Tőzsér, de lehetne még sorolni. A mai csapatból hiányzik minden ilyesmi. Egy igazi nagy Fradiban Tóth Bence, meg Kulcsár lennének a hasznos kiegészítő emberek, és legalább 2 Gera szintű player tolná a meccseken. Ehelyett vannak minden kreativitást nélkülöző Írjeink, angoljaink stb. Félreértés ne essék, a helyzet jobb, mint fél éve, de jelenleg is rettenetesen rossz. Bár semmi jóra nem számítok az elkövetkező meccseken, de remélem a fiúk rám cáfolnak. Na jó! Egy valamire számítok. Végre nem betömörülő védelmek ellen kell majd játszani, így valószínűleg látványosabb lesz a játék. Talán nem a mi kárunkra.

2010. április 4., vasárnap

Csak bírókérdés?


Kicsit off, de nem állhatom meg tovább szó nélkül a dolgot. Régóta fogalmazódik bennem ez a vélemény, most jutottam oda, hogy „papírra” is vetem. A sorozatos bírói tévedésekről van szó.
Azt gondolom, hiba lenne, ha kizárólag a mi meccseinkkel foglalkoznék, hiszen csak a jelen fordulóban 2 másik mérkőzésen is kapitális bírói bakik döntöttek el egy-egy mérkőzést. Két nagyon hasonló szituációt teljesen másként, de mindketten hibásan ítéltek meg a bírók.
Az egyik a Haladás – Újpest meccs volt, amikor Pollákhoz ugyan hozzáért a Hali védője, Pollák meg elesett, de az eset teljesen normális (szabályos ütközés) volt. Pollák vesztére elesett, bíró második sárgával leküldte a pályáról.
A másik eset a mai ZTE – Videoton meccs volt, amikor is Kassai egy a 16-oson kívül kezdődő, partjelzői segítség nélkül talán még szabálytalannak is vélhető esetet fújt be 11-esnek és piros lapos szabálytalanságnak. Az ismétlésből aztán jól látszott, hogy gyakorlatilag semmi sem történt. Ebben az esetben külön szomorú, hogy a kapitális hibát a hazánk legjobbjának titulált Kassai Viktor követte el. Beszélhetnék a mi meccseinkről is, hisz Bognár a Vasas elleni meccsünkön talán még ennél is rosszabb összteljesítménnyel rukkolt ki, de Szabó Zsolt a ZTE ellen túlment minden határon.
Lehetne kihegyezni ezt az írást arra, hogy a bírók a Fradi ellen fújnak, de láthatóan ez nem igaz. Ez ellen a Fradi ellen nem kell fújni, mert ez a Fradi gyenge.
Arra is ki lehetne hegyezni (és ebben már több ráció lenne), hogy amíg ha valaki a Fradi javára téved (Arany), azt „nyugdíjba vonultatják”, és aki ellene, az vígan fúj tovább, de ez sem lenne teljesen igaz, hiszen nemcsak a mi meccseinken tévedő bírók fújnak továbbra is az MLSZ legnagyobb megelégedésére.
A magyar bírói kar rossz. Elképesztően gyenge, főként egykori önmagához képest az. Gyakorlatilag nincs olyan edző a Magyar NB1-ben, aki ne szidhatná teljes joggal az éppen aktuális játékvezetőt. Azt gondolom, hogy eljött az idő, amikor ebből botrányt kell csinálni. Botrányt, mert máshogy képtelenség nyomást gyakorolni az MLSZ-re. Egyszerűen elképesztő, hogy minden héten a rossz játék mellett a még rosszabb bírói ténykedéseket kelljen nézni. Csak azt tudom javasolni az edzőknek, hogy egyszerre kezdjenek el hisztizni a bírók miatt. KB úgy, ahogy Mezey vagy Véber György szokta csinálni, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan!

2010. március 29., hétfő

Szembe a széllel pisilni is nehéz


Kezdem azzal, ami tetszett. Nagyon egyetértek Shorttal, hogy ez egy jó tempójú meccs volt. Sokszor olyan iramban nyomtuk, hogy már az volt a baj. Szoknunk kell még ezt a játékstílust, de szerintem nagyon jó úton járunk vele. Bízom benne, hogy tavasszal nem fogom látni azt a sebességkülönbséget, amit ősszel a Loki és a Vidi ellen is láthattam az ellenfél javára. Ez a csapat tud küzdeni, szeret játszani, és érdemes értük rekedtre ordítani magam. Nem állítoim, hogy a jelenlegi állapot jó, de nagyon sokkal jobb, mint a Davison féle őszi csapat.

Nem mehetek el a bíró kritizálása mellett, hiszen kriminálisan gyenge teljesítményt tett le tegnap a pályára. Akár az is kijelenthető, hogy elcsalta a meccset.

A teljesség igénye nélkül felsorolom az általam nagyon kevéssé tisztelt Bognár spori bennünket súlytó intézkedéseit a meccsen.

5. perc: Eldinget gyanús körülmények közt lerántják a 16-oson belül.
7. perc: Majoros elmaradt sárgája Morrisonnal szembeni szabálytalanságért.
10. perc: Mendoza gusztustalan módon belelöki Pistát a reklámtáblába, csak sárgát kap.
35. perc: Egy nyilvánvaló szöglet elmaradása
36. perc: Mileusnic letarolja Wolfet. Csak sárga.
38. perc: Wolfet megint letarolják, majd lerántják. Bíró odasétál és nyugtatja Wofét.
43. perc: Dobric sokadik szabálytalansága Bencével szemben.
44. perc: Nem történt semmi, de egy szöglet után Vasas szabad kifelé.
53. perc: Szabadrúgás a semmiért a Vasasnak.
58. perc: Tóth gólhelyzetben. A Vasas játékos a lábával együtt rúgja el a lasztit. Szöglet.
60-65. perc: 2 esetben sem engedik elrúgni a szabadot.
70. perc: Eldinget lerántják.
73. perc: Kamutizi a Vasasnak.
76. perc: Pitát lerántják a 16-oson belül.
77. perc: Nem adják vissza a labdát egy szabadrúgáshoz, sőt Hrepka kézzel még el is üti azt messzebbre.
80. perc: Sokadik Vasas fetrengés. Az egész meccsre jellemző volt, főként Dobrics járt élen benne.
84. perc. Újabb fetrengések, persze megtorlatlanul.
90. perc: Egy lefújt szabálytalanság után újra kézzel teszik arrébb a labdát.

És mit tévedett a mi javunkra?
Megadott egy gólt, ami valószínűleg les volt, és megkímélt minket egy sárgától Stockley lerántása után.

Félreértés ne essék, nem azt várom el, hogy a felsoroltak mindegyikét befújja a javunkra, de azt igen, hogy korrekt módon döntsön, és a kétes szituációkban ne hozzon rossz döntéseket rendszeresen.

Az egész mérkőzés iskolapéldája volt annak, hogy kell „elvezetni” egy meccset.
Ebben az a borzasztó, hogy a meccset az elejétől fogva úgy vezette, hogy az a védekező csapatot segítette, nem torolta meg a nyilvánvaló sportszerűtlenségeit a Vasasnak.
Arany Tamást, aki tévedett a javunkra, kizárták a bírói karból. Ez a tavaszi szezonban a 2. durván elvezetett meccsünk volt. Egyik spori sem kapott semmiféle büntetést. Hmmm. Rend, fegyelem, törvényesség. Aha, persze!

2010. március 28., vasárnap

FTC - 12emberes Vasas 1:1

Most értem haza a meccsről. Most csak annyit írnék, hogy ilyen orbitális csalást nem láttam még. Bővebben a TV ismétlés után.

2010. március 22., hétfő

Vélemény a szurkolói kártyát illetően

Idézet egy Fradistától, amit egy nyilvános fórumon eresztett meg.
Ha már oly' divat mostanság mindenkit idézgetni és 'kiáltványokat' gyártani, akkor engedtesség meg ez a vélemény is:

"Testvéremként szeretek minden határontúlit.
Egyszer kell feljönni, még ha nincs meccs, akkor is. Egyszer. Leülsz a gyerekkel szemben, néhány szót beszélsz vele (ez egyébként nem muszáj), közben lekap a gép, 3 perc múlva a kezedben a kártya.
A legközelebbi meccsen már ott lehetsz, bármikor jöhetsz. Feltétele a kártyának az állampolgárság? Javítson ki aki jobban tudja, de szerintem nem. Max. ez lehetne klasszikus akadályozó tényező.
A Ferencváros szurkolók közösségéhez tartozom halálomig.
De aki arról beszél, hogy őt "gátolja a kártya a meccsrejárásban", az nem mond igazat.
Csak és kizárólag azokat gátolja, akik nem tisztán a futball miatt mennek ki. Kemény, de vállalom.
A "csak nekünk kell, ez diszkrimináció", a "többi szurkoló miért jöhet enélkül", stb. csak duma, puder, cipzárt a rizsára!
Semmi probléma a kártyával, az elmúlt évtizedek alatt kiverekedtük magunknak ezt a módozatot, a milliónyi balhé miatt ne csodálkozzunk már, hogy itt bevezették.
Természetesen a kártya, jó. Senkit nem fékez semmiben, max. egy plusz pesti túra a brigádnak (tudom, tudom, pénz, idő, meló, suli, barátnő, család, stb., de ennyi), délelőtt városnézés, kora délután kinyit a bolt, estére otthon is vannak.
Tudom, hogy pl. a gúnyhatáron túl minden felértékelődik, minden többszörösen fontos egy magyarnak, a fradizmus is része a kultúrának - ezért tisztelet jár. De testvérek, ha úgy kezditek a nyilt levelet, hogy nektek mennyire fontos a Ferencváros, iktassatok már be egy utat Csonkaországba azért a kártyáért.
Ameddig nem lesz elintézve az állampolgárság, illetve később emellett is a kártya lehet egy plusz kapocs közöttünk.
Egyébként levelet lehet írni a klubvezetésnek is, le kell írni, hogy XY országból jönnénk, adjanak már egy nekünk kedvező időpontot, meg kedvezményt, pl. elég, ha 2-3 ember jön ide a többiek irataival és beregeli a harminc havert, stb., akikért felelősséget is vállal, hogy az adataik rendben vannak, ilyesmi...meg lehet ezt oldani, csak akarni kell és nem kell kitalálni álindokokat, és megideológizálni azt, hogy miért nem vagyok hajlandó felelősséget vállalni a tetteimért."

2010. március 20., szombat

Mentünk, láttunk, győztünk!


Nem bocsátkoznék mélyenszántó elemzésbe a mai paksi meccs láttán, csupán néhány gondolat kívánkozik ki belőlem.
Aminek nem örülök, hogy megint borzasztó hamar kaptunk gólt a vezetés megszerzése után. Nem hinném, hogy a Paks annyira jó csapat lenne, hogy egycsapásra ránk tudna helyezni akkora nyomást, amibl rendszeresen gólt kell, hogy kapjunk. Koncentrációhiányt érzek ezekben az esetekben a fiúknál. Meggyőződésem, hogy nagyobb odafigyeléssel az ilyen esetek elkerülhetőek. Ami szemet szúrt még, hogy Csizi bármennyire is akar, de ennek az akarásnak inkább nyögés a vége. A védőmunkája még elmegy, bár ma sokszor volt abban is bizonytalan az első félidőben, de a támadásokban eddig kevés hasznát láttuk az ígéretek ellenére. Kulcsár is kihagyta azt, amit ha belő, akkor nyugodtan mehettünk volna a szünetre. Megyeri - bár jó kapusnak tartom - sajnos rendelkezik a korából fakadó bizonytalansági faktorral. Erre ma is volt néhány példa. 1-1 bravúr után jött néhány bizonytalanság. Nála ez egyenlőre benne van a pakliban. Majd 25 évesen (remélem akkor is nálunk lesz még) már az egyik legbiztosabb pontja lehet a csapatnak. Wolfe is hozta a napi adagját, de nem akarnám egy győztes meccs után a negatívumokra kihegyezni a dolgot, mert nagyon örömteli pozitív dolgokat is láttam. Aminek leginkább örülök, hogy van edzőnk! Jókor cserél, taktikailag jó helyre (itt a Bence-Wolfe cserére gondolok természetesen) olyan játékost tett be a csapatba, aki segített Csizinek az addig tarthatatlannak bizonyuló Vayert megszelidíteni. A másik ilyen dolog Pista játéka volt. Nagyon örülök a góljának, de mégis inkább az tetszett a mai játékában, hogy még a meccs végén is elképesztő tempóban és sokat futott, ezzel nagyban segítve a középpályás védekezést. Ha ma meccs emberét kéne választanom, nálam bizosan ő lenne a mi csapatunkból a befutó. Összességében nagy gratula a csapatnak és az edzőnek is a mai győzelemhez. Az Imi bá' által reklamált tizi a TV-ből nézve nem volt az, és ezen kívül az utóbbi meccseink legkorrektebb biráskodását láttuk. Volt persze néhány kevéssé érthető itélet. Pld-ul Tutorics sárgája, amit megemlítenék.

2010. március 16., kedd

Döbbenet

Érdekes hozzászólás jutott el hozzánk:

"MAGYAR BALÁZS: a szervezett csoportoknál most NEM TÉMA a kártya. már régen megoldottuk volna a kérdést. ennél nehezebb helyzetekben is sikerült már kompromisszumot, megoldást találnunk. most is megtettük volna. több, mint sajnálatos, hogy pont ebben a nehéz helyzetben lett fenyegetéssel, erőszakkal szétverve az egység, a csoportok, a Tábor. ezzel foglalkozik mindenki nálunk és nem holmi kártyákkal. ez - minden ellenkező híreszteléssel, gondolattal, pletykával szemben - nem is beszédtéma. ahogy nem szerepel a történetben politika, security probléma, vezetésbeli inkompetencia sem. az utolsó kivételével minden puszta kitaláció, hazugság.
borzalmas, hogy van olyan aki ehhez a nevét, támogatását, hallgatólagos beleegyezését adta/adja. de most már ők is kezdik látni, ez az őrület sokáig nem tartható és nem vezethet sehova. legfeljebb tragédiáig. akkor pedig már késő lesz belátni bárkinek is a hibáját.

és még egyszer, mert ahogy olvasom sokan még most sem értik. egyetlen oka van a mostani helyzetnek: az pedig napi szinten jelen lévő - jelen pillanatokban is egyre erősödő - életveszélyes fenyegetés, fenyegetettség, mely egyes emberekre, családjukra és teljes csoportokra vonatkozik. minden egyéb csak ócska ürügy.
és még egy.
azzal van tele minden fórum, hogy miért mennek be az emberek meccsre, miért nem "szolidárisak".
marhaság.

kivel legyen szolidáris itt bárki is? aki szétverte a csoportokat? vagy azokkal akik az aluljáróban, meccsen Fradistákra támadnak? milyen elvek mentén álljon itt valaki e mellé? erőszakkal megtiltani, hogy Fradista Fradi meccsre menjen?!? mi folyik itt? őrület...

amikor a csoportok kitiltattak, akkor nem nyúltak ilyen módszerekhez. az eredmény? több száz ember otthon-idegenben a stadionok előtt, üres lelátók, médianyilvánosság, végül a vezetés részéről írásba foglalt elnézés kérés és visszatérés.
most? melyik a jobb?
ha valaki valóban szolidáris akar lenni itt, akkor az ítélje el egyértelműen, kibúvók keresése nélkül a Fradisták elleni erőszakot, a való életben és fórumokon egyaránt. ez a legtöbb, amit most Fradista tehet.

Erkölcs-Egyetértés"

Magyar Balázs nem járult hozzá a közléséhez, de fontos, informatív jellege miatt érdemes elolvasni. Kommentárt nem fűzök hozzá.

2010. március 14., vasárnap

Néhány további gondolat....

Alapvetően értem amit szerzőtársam leírt, de nekem a meccsről és annak utóéletéről egészen más dolgok jutottak az eszembe. Látom a megosztottságot, látom azokat a híreket, amik igazak vagy sem, nem tudom, hogy fradista, fradistára kezet emel. Igaztalan lennék, ha azt mondanám ez új dolog. Sajnos már megesett máskor is, láttam is ilyet. De szervezetten, senki nem propagálta. Most van ilyen. Az ok mert regisztrált, meccsre ment. Több mint 10 ezer ember regisztrált, de csak 4 ezer jött ki. Én több okot látok, és ebben nem a kártya a fő ok. Vegyük sorba: -5 fok, péntek este, tv közvetítés, fenyegetések, a csapat tizedik, a Nyíregyháza nem túl vonzó ellenfél, válság és pénzhiány, és a bojkott. Tehát van 8 szempont, amiből csak kettő köthető a kártyához. Van még egy szempont, ez pedig a csoportok belső harca, ami szintén sokat nyom a latba. A Fszsz, amely szövetség, már egy csoportot sem takar megszűnt. Vezetőit egy köztörvényes ember úgymond leváltotta, valójában semmi más nem történt, csak egy úgy-ahogy működő érdekvédelmi szervezetet szétvert és szimplán a nyers erőszak szellemében kommunikál. Kérdés, ki ellen? Mert a vezetőség, köszöni jól van. Eljött a főnök, és azt látja, hogy ugyan kevesebben vagyunk (volt már ilyen, nem ez az első 4000-es meccs) de nem jön a szokásos milliós büntetés számla. A bérletesek száma ugyan csökkent, de számoljunk egy kicsit!
10.000-nek számolok egy bérletet az egyszerűség kedvéért! 1000 bérletes, 10 millió forint. Teszem azt nem jön ezer bérletes, de nincs bünti sem, akkor nyert. 10,5 ezer regisztrált van, aki bizony ki fog jönni, ha megy a csapatnak. Ez teljesen világos. Akkor kik ellen harcol, az a 150-200 ember (mert hogy többen nincsenek)? Ellenünk, a többi fradista szurkoló ellen. Mert tiltakozni lehetne a stadionban is, talán nem is lenne jogtalan. Kártya ide, kártya oda. Sőt, ez még eredményesebb is lenne. Kérdés, mi sülne ki belőle? Lehet, hogy fény derülne arra, hogy nem is százas nagyságrendről beszélünk, hanem néhány tíz emberről? Nem tudom mi az ok, de úgy fest, kényelmesebb a fórumokról félelmet kelteni, meg befenyíteni egy két kispolgárt, aki vette a bátorságot, és megnézte szeretett csapatát. Egyet viszont tudok. Ezek az alakok adtak rá okot, hogy minden méteren rács legyen, és adtak okot a kártya bevezetésére. És most ők lázadnak, és mi akik tisztességgel szurkolunk, fizetünk, soha semmilyen problémát a klubnak nem okoztunk, most ellenségek leszünk. Hát ez az út a pokolba visz! A tulajdonost nem érdekli, megelégszik a renddel. Ha nincs füst, meg sálazás, azzal sem törődik. Angliában sincs. Na bumm. Ellenben a békés szurkolókat sikerül elriasztani, meggátolni, hogy szponzorok érkezzenek, és meggátolni azt, hogy a tulajdonos ráébredjen, alkalmatlan ember vezet! Mert erre, csak kulturált tiltakozással lehet felhívni a figyelmet! Amíg köztörvényes alakok erőszakkal fenyegetnek, addig ez sima rendészeti ügy, a lényeg meg elsikkad. Ezt kellene megfontolni, és erőnket összeszedve kimenni a stadionba, és kulturáltan tiltakozni, ha kell, de a csapatot nem feledve értük is kiállva! Mert ugye ez a cél!?

2010. március 13., szombat

Gondolatok a Ferencváros - Nyíregyháza mérkőzés kapcsán

Ez a mai meccs szégyen volt mindenféle szempontból. Az hogy a csapat gyengén muzsikált nem lepett meg, talán csak az ötlettelen, elképzelés nélküli játék színvonala, amely alulmúlta még a nem túl magas várakozásaimat is. Azonban a pályán látott gyenge teljesítmény csak az egyik oka volt a negatív élményeimnek...

Ezúton is szeretnék gratulálni a kitűnő vezetőségünknek, élükön a magyarként a helyi viszonyokkal leginkább képben lévő Berki Krisztiánnak, hogy sikerült totálisan lezülleszteni a Fradi pálya hangulatát az MTK stadion méltán "híres" szintjére. Rossz csapatot Fradi mezben láttam már sokszor, elég csak az elmúlt évek sokszor vesszőfutás szintű teljesítményeit felidézni, ellenben ilyen hangulattalan, kevés nézős idénykezdést (először nézők előtt hazai pályán) még egyszer sem. Persze ennek kapcsán felhozhatnánk okokként a balhésakat, a csoportok ellenkezését, az FSzSz-t, az oldallelátósakat, stb. stb., hovatartozás és vélemény alapján egyik vagy másik oldalról nézve, de mindez nem menti fel a vezetőséget, hogy hosszú, kitartó munkával sikerült ilyen szintre juttatni az Üllői út hangulatát. Mert hogy az igazi felelősek ők! És hogy miért is? A válasz egyszerű. A Berki nevével fémjelzett dilettáns vezetőségünk a felelős azért, mert nem voltak képesek kiszűrni a már tavaly nyáron a Hertha ellen is balhézók szűk csoportját, a vezetőségünk alkalmazta azt a biztonsági szolgálatot, amely jegy nélkül beengedte rendszeresen a balhés arcokat, ugyanők képtelenek voltak fellépni a DVTK elleni meccsen a meccset félbeszakítók ellen, mert hogy mindannyian tudjuk, hogy beazonosíthatóak voltak ezek a figurák már régebben is, és mindenféle szurkolói kártya nélkül is kiszűrhetőek lettek volna. De nem, a vezetőségünk nem volt képes erre, ellenben képesek voltak ezek után bevezetni úgy a szurkolói kártyát, hogy mindenféle konszenzus, érdemi tárgyalás nélkül, mindenféle lépcsőzetességet kihagyva ráerőszakolják az Üllői út népére. Olaszországban, Angliában működik úgy a kontrollált jegyvásárlás, hogy csak hivatalos irattal kell igazolnia magát a szurkolónak és így kap névre szóló jegyet. Nálunk a balhés arcokhoz való fent említett impotens vezetői hozzáállás után lett helyette rugalmatlan, a meccs napján kiváltani lehetetlen szurkolói kártya. Ennek rossz, sokszor egymásnak ellentmondó kommunikációja, és mindenféle érdemi egyeztetést, és lépcsőzetességet figyelmen kívül hagyó bevezetése. Az eredmény: ma láthattuk az Üllői úton. Sosem látott érdektelenség a nézőszámban az idénykezdetek első hazai meccseit nézve, nulla hangulat, nihil a köbön.

Lássuk már, hogy a problémák amelyek okán bevezették a szurkolói kártyát enélkül a megosztó eszköz nélkül is kezelhetőek lettek volna megfelelő biztonsági szolgálat felállításával, illetve a balhézók azonnali, helyben történő kiemelésével, és a rendőrségnek való átadásukkal. De az impotens vezetőségünk képtelen volt erre, és helyette lett ez a helyzet amelyet ma mindannyian megtapasztalhattunk. Minek kell még történnie, hogy felnyíljanak végre a szemek a döntési pozíciókban lévőknél, hogy a Ferencváros jelenlegi vezetősége, különös tekintettel a magyar vonalat képviselő Berkire, egyszerűen súlytalan, alkalmatlan, tehetségtelen a problémák megoldására. Mikor kerül már végre egy olyan hiteles magyar személy a vezetőségbe, aki képes megfelelő módon tartani a kapcsolatot a szurkolókkal, az MLSZ-el,a médiával. Mikor jutunk már végre oda, hogy a problémák megoldása célirányos lesz és nem az "öntsük ki a gyereket is a fürdővízzel" effektus fog dominálni. Mikor lesz már olyan vezetőségünk amely nem a foci-biznisz egy kellemetlen velejárójaként tekint a szurkolókra, hanem ésszerű lépéseket hozva értékeli is őket? Olyan vezetőség amely ha ki kell szedni egy pár balhés arcot a lelátóról, akkor azt célirányosan megteszi, és nem úgy képzeli el a megoldást, hogy helyette agyonszabályozza a bejutás lehetőségét, hogy lehetőleg minél kevesebb szurkoló legyen a lelátón?

Ma, az idény első (nézős) hazai meccsén voltunk vagy 2500-an a Szentélyben. Bérlettel, szurkolói kártyával, agyonmotozva, az arcomat fürkészve, hogy vajon tényleg én vagyok-e a kártya képén, rendőrsorfal között mehettem fel a kilátást zavaró, értelmetlenül megmagasított szektorelválasztók közé, hogy aztán "élvezhessem" a bántóan üresen kongó stadionban a csapat pocsék produkcióját, miközben a hangulat egy-két felbuzdulást leszámítva halott volt. Köszönöm szépen a dilettáns vezetőségünknek, különös tekintettel Berkinek ezt a mai felejthetetlenül "szép" élményt...

2010. március 10., szerda

Kontraszt képekkel, számokkal

Pápa-FTC:
Szabarúgás - 1
Sárga lap - 0
Piros lap - 0
Eltiltott meccsek száma - 0
_____________________________________________

Kaposvár-FTC:
Szabarúgás - 0
Sárga lap - 0
Piros lap - 0
Eltiltott meccsek száma - 0

(látszik "messze" volt a spori nem láthatta...)
_____________________________________________


ZTE-FTC:
Szabarúgás - 1
Sárga lap - 0
Piros lap - 1
Eltiltott meccsek száma - 2
_____________________________________________

És az indoklás a legszebb:

Megnéztük a mérkőzés felvételét és egyértelmű: ott sem történt szándékosság. Dragóner Attila két meccses eltiltást kapott, a szabályok szerint ez a legkevesebb, amit kiróhattunk rá. - Retteghy István, MLSZ Fegyelmi Bizottsági elnök
(forrás: Nemzeti Sport)

2010. március 9., kedd

Liga kupa, szokásos Mlsz ajándékkal

Ma sem ért meglepetés. Kaptuk egy nagyszerű játékvezetőt, aki ismét könyörtelen volt. Most kevésbé lehet vitázni, mint szombaton, de azért azt megjegyzem, hogy várom a kiállításokat minden lökés után csakúgy, mint a kitett karok esetén, a többi pályán is... Jelzem, nem értem Morrisont, mert higgadtnak kellett volna maradnia. Nem a hisztiért fizetjük. De azért látványos, ahogy hullanak az ellenfél játékosai, ha arra jár, hozzáér egy játékosunk. Sebaj. Bele sem merek gondolni, hogy nagy barátunk, Lázár pénteken mivel küldi ki a csapatát ellenünk. Nagy színészi produkciókra számítok. Kassait meg már meg sem említem, hiszen ő a csúcstartó a fradisták kiállításában. Srácok! Szóljatok az öltözőben, ne reklamáljon senki, sőt, fel se ugorjon a labdáért, mert Kassainak már a csúnya nézés is elég egy pirosra… A hosszúra nyúlt bevezető után a meccsről rövidebben tudok beszámolni. Összefoglalót nem írok, mert az olvasható több helyen, ráadásul a meccs, mit ne mondjak felejthető volt. Ellenben szeretnék néhány tanulságos momentumot kiemelni. Először is, szemet szúró, hogy a jó első félidőket egy lényegesen gyengébb követi. Ősszel is így volt és most is így megy minden meccsen (eddig kettőn, szóval azért ez nem tragédia). Ezzel illene kezdeni valamit. A dekoncentráltságot betudom a ligakupának, ezt a meglátást függőben hagyom. Péntek este okosabbak leszünk. Rengeteg helyzetet dolgozunk ki, de nagyon keveset értékesítünk. Ez hétvégén is igaz volt sajnos a három gól ellenére. A védekezésünk pedig nem mentes a hibáktól. Mondhatni erősen közepes. Sajnos ez ősszel is így volt, most is így van. Itt előre kellene lépni. A kreativitással ma sem volt gond, de a jó védekezés alapkövetelmény. A döntetlen igazságosnak mondható, mert a Paksnak is voltak jó momentumai. Összességében egy közepes edzőmeccs volt, nem több. Mivel volt legalább 20 fradista a stadionban, a büntit nem ússzuk meg, ismerve az Mlsz-t. Ne kérdezzétek miért. Ez a szokás arrafelé, ennyi. Tanulni kell belőle.

Még mindig a szombati...

Én inkább nem írtam semmit ezzel kapcsolatosan, mert úgyis átírtam volna lehiggadva aztán napok múlva azt is töröltem volna, mert egyszerűen tajtékoztam a tehetetlen dühtől...

Most is csak egy esetet illusztrálok képekben, amit speciel meg sem említettek, de szerintem véleményes, a szombati események tükrében alap hogy kifelé szabadrúgás és érvénytelen a gól ha mindez a túloldalon történik... Az egyenlítő gól képekben:

1. ötösön belül kapustámadás?


2. Balog lerántása? Ami után ugye öngólt fejelt


Na, de lezártam magamban ezt a meccset úgy, hogy tudom elvettek tőlünk 2 pontot, de a sikeres jövőbe vetett hitünket visszakaptuk!!! Visszakaptuk a reményt, vissza kaptuk a CSAPATOT!!! Csupa nagy betűkkel!!! És épp tegnap beszéltük a srácokkal Hemi, Sinko meg a többi rosszmájú, irigy fikagépet, hogy ezek félnek... frusztráltak és be vannak szarva, mert most végre (bár fél év késéssel, de) JÖVÜNK!!! Ez sokaknak szúrja a szemét, sokak tartanak tőle, hogy a mutyikirályok országában lehet hogy mégis képes sikeres csapatot építeni egy sokszor nagyobb tőkével rendelkező külföldi tulaj... Hát csak azt tudom mondani Hajrá!!! Mindent bele McCabe!!! Kívánom hogy úgy lépje le ezt a hazai korrupt, szennyes futballtársadalmat ahogy anno lelépte a remekbe szabott bürokratikus útvesztőt, amilyet bevallása szerint még Kínában sem tapasztalt... Hosszútávon nekünk áll a zászló, most egy csatát nem nyertünk meg, de hol van még a háború vége? Ez egy több mint száz éve tartó háború... és nem is holnap lesz vége :)

2010. március 7., vasárnap

Lejt a pálya


Na jó, vegyük humorosra a dolgot. Tegnap akkor nyerhettünk volna, ha a felső kapuba minimum 6-ot rámolunk be 8 emberrel. :)

ZTE – FTC 3:3 Oldalfotel vélemény


Aludtam rá egyet. Aludtam, mert ha tegnap kellett volna megírni a véleményemet, akkor összehoztam volna életem egyik legtrágárabb írását.
Az első félidőt öröm volt nézni, remek csapatmunka zajlott a pályán és a korai gól is nagyon jót tett nekünk. Utána simán rúghattunk volna még 3-4 gólt, de sajnos csak egyet sikerült. Akik nekem tegnap különösen tetszettek, az a Rósa, Elding, Tutorics trio volt. A szerb védőt eddig nem láttam játszani, de nagyon jó benyomást tett rám. Labdabiztos, jól helyezkedik és higgadt megoldásokat választ. A II. félidő aztán teljesen irreálissá alakult. Az elején kezdtem sajnálni, hogy az első félidőben csak kettő ment be, mert a ZTE szerb óriás csatára igencsak veszélyesen mozgott elöl, de jött az öngóljuk, ami 3-ra növelte az előnyünket. A bíró azonban durván közbeszólt a szép győzelembe, és Dragót olyan szabálytalanságért küldte le egyből pirossal, amit angliában le se nagyon fújnak, nálunk néha adnak rá egy szabadot. A helyzet az, hogyha ad egy sárgát érte még azt is elfogadom (mert Dragónak van előélete), bár meg nem értem, de az egyből piros akkora túlzás (csalás?), hogy az egészen vérlázító. Morrison butasága után már sajnos kettős emberhátrányban voltunk. Ez jogos volt, de az már nem, hogy ZTE hasonló szabálytalanságát (Rudnews a mi 16-osunk előtt összerogyott, és egyszerűen megölelte a lasztit) nem díjazta a spori semmivel. A 2. ZTE gól előtt is szabálytalanság volt Kulcsárral szemben, síp persze néma maradt. Ha már feljött Kulcsár… Még az leső félidőben mi támadtunk, és elvesztettük a lasztit az ő 16-osuknál. Kulcsár utánaszaladt, test a test ellen ütköztek, majd a zalai játékos egy alkarossal földre küldte Dávidot. Kontra indult belőle, ami akár gól is lehetett volna. A spori ott állt az eset közelében, és persze nem nem látott semmit.
Nem osztályozom a játékosokat külön – külön, csak gratulálok a csapatnak a mutatott játékhoz, és az ellenszéllel szemben tanúsított viselkedésükhöz.
Szabónak viszont kijár egy piros lap (egyből piros, nem két sárgás), meg egy jó hosszú eltiltás. (És akkor visszafogott voltam).

2010. március 6., szombat

Egyenlőre kommentár nélkül

2010. március 1., hétfő

Játékosok értékelése (szubjektív)

Megyeri 5,5 - rutintalanságából fakadóan veszélyes hibákra képes, ami viszont orvosolható és szépen fejlődik edződik akkor marad az ami miatt felfelé kerekedik az osztályzata, bemutatott azért egy iszonyat nagy bravúrt és minden kritika ellenére nála nem érzem azt amit Lajos óta minden "kapusunknál", hogy megáll az ütő ha a labda a kapu felé száll... Biztos pont de szemtelenül fiatal még...

Csizmadia 5 - nekem csalódás volt :( Kicsit furcsálltam a meccse embere titulust. Örülök neki hogy itt van szurkolok neki hogy minél jobban menjen neki a játék, de ez csak akkor megy ha megkapja a kritikát ő is... Wolf fele ennyi elszórt labda után már fogalmatlan buta tehetségtelen sz@rnak lenne kikiáltva, emellett a gólnál is szerintem nagyot hibázott, bár lehet hogy taktikai utasítás fellépni a szélső hátvédnek, csak most nem támadásnál maradt fent hanem védekezésnél támadta le félpályánál felfutva szerintem feleslegesen a bal szélsőt, ami után természetesen nem ért vissza és a helyéről érkezett is a gólpassz... Remélem javul előrejátékban. Hátul viszont már meccs végére is felfejlődött... Hajrá!!!

Dragóner 5,5 - se nem jó se nem rossz Dragó hozott egy átlagosat, ami szurkolók nélküli meccsen szar talajon, maszkkal, még azt mondom nem is rossz... lehet 6 is :)

Balog 4,5 nem az ő meccse volt, nem tudott alkalmazkodni a talajhoz, meg is tréfálta párszor. Remélem idővel ő is magabiztosabb lesz...

Stockley 5,5 kb Dragó szintje. Csizmadiánál sokkal kevesebbszer kapott labdát, pedig figyeltem bizony felfutott ő is sokszor. Beadásai egy fokkal veszélyesebbnek tűntek amint Csaba lasztijai... Egy nagy kritika hogy roppant lassúnak tűnt főleg fejben!

Rósa 6 nekem tetszett a lendülete, igazából TV-ből sokszor nem tudtam Shaw vagy Rósa az adott játékos :) de a robbanékonyságából rá lehetett ismerni... Jobb mint ősszel, kíváncsi vagyok rá normál körülmények között is... de ez igaz az egész csapatra.

Doherty 6,5 - lecserélése előtt már sokat rontott, de nekem nagyon tetszett a játéka. Valóban a régi Lipcseit idézte. Iszonyat szeme volt a labdáinak. Rengeteg kulcspasszt adott... külsővel, alányesve, mindenféle módon... emellett védekezésben is ott volt azért... javulnia kell neki is de kiindulásnak jó!

Shaw 4 csípem Palit, nagyra becsülöm hogy segíteni akar nekünk és tisztelem amit eddig tett, de egyre inkább úgy tűnik, hogy Ő már kevés lesz ide... félidőben mondtam már Kulcsár Shaw csere, gondolkodás nélkül...

Morrison 6,5 az örök fekete bárány... meccs egyik legjobbja. Én nem láttam azt bebizonyítva ma sem hogy neki ne lenne helye ebben a csapatban... nem csak a gólpassz, de előre játékban is sokszor hasznos volt a szokásos jó szűrőteljesítménye mellett és bár ő nem csinálta végig a felkészülést sokan fikázzák, hogy csak nyaralt míg a többiek végigdolgozták a telet, hát úgy láttam 100X jobb erőben van mint Doherty, úgyhogy kicsit objektívebben kéne megítélni szerencsétlent, mert tényleg sokat köszönhetünk neki. Most is jó volt...

Ferenczi 5,5 szürke volt. Nem volt az a veszély a játékában amit elvárunk tőle, de ehhez ki is kell szolgálni őt... Mezőnyben is sokszor rossz megoldást választott, szerencsére van egy éktársa aki villan helyette ha ő tompább :)

Elding 6,5 vilant, de a meccs folyamán is mezőnyben nagyon odatette magát, lehetetlen helyzetből is majdnem gólt fejelt, Shawnak is ő fejelte le a lasztit a 11-es előtt, szal mindenképpen gratulálok a bemutatkozáshoz!!!

Kulcsár 6,5 sok lehetőséget nem kapott de bizonyította lehet rá számítani, hozta az őszi formáját, nagyon bízom benne hogy sokra viszi. Ő is a csapat legjobbjai között volt. Agilis, robbanékony, szal Shaw helyett a legjobb csere volt.

Lipcsei 4,5 Jelenlétével erőt adott a csapatnak biztos, de nem emlékszem egy olyan kulcspasszra sem mint ami Dohertől volt vagy 5-6. Emellett (persze nem lehet csak az ő nyakába varrni, de) a Halinak azután volt 3-4 iszonyat nagy helyzete, miután Peti beállt... Ez feltűnő volt számomra, hogy könnyedén a kapunk elé kerültek többször is beállása után...

Összességében az egész csapat elég döcögő szekér benyomását keltette, de az is igaz, hogy az első 10 percben amikor még nem volt "felszántva" a pálya, a Halinak köze nem volt a játékhoz és formásabbnál formásabb támadásokat vezettünk... utána ahogy telt az idő jöttek a bosszantó hibák amit most még a pálya talajának számlájára írok... Bízom benne igazam lesz viszont fontos megjegyezni, hogy újra megtanult nyerni a csapat! Ez is hiányzott ősszel. Mondjuk Pápán már kaptunk ízelítőt belőle, hogy azért képes a gárda erre... ez egy kellemes pofon a gárdának, mert a 3 pont is megvan, viszont sokan magukba kell hogy nézzenek!!!

a csapat értékelése nálam amúgy kb 3-as...

2010. február 27., szombat

Vélemény az oldalfotelből

Kezdem a jóval. Nyertünk! Régebben az ehhez hasonló meccseket elbuktuk. Most kijelenthető, hogy mellénk állt a szerencse. Természetesen nem a sokak által vitatott – amúgy teljesen jogos – tizenegyes miatt, hanem főként a bekapott gól utáni játék az, ami miatt lehet Fortunát emlegetni. A Haladás miután megszerezte a vezetést egy szép kontrából, kis odafigyeléssel eldönthette volna a meccset, pedig a tizi, amit kaptunk lélektanilag igencsak jó pillanatban jött a félidő vége előtt. A második játékrészben először Megyeri nézett a napba, de mázlink volt, és a beadás elkerülte a kaput, aztán újabb kontrák, és két ajtó ablak helyzet a Haladásnak. Ha ezekből 3 gólt kapunk semmit sem szólhattunk volna, de amilyen a foci, ismétlődött az első félidő, melyszerint a domináns csapat gólt kapott. A kihagyott helyzetek után a lehető legjobb időben Morrison és Elding összehozta a 3 pontot. Ilyen típusú meccset sokat játszottunk az elmúlt időszakokban, és szinte kivétel nélkül elveszettük azokat. Remélem ez a mai egy kis reménysugár a jövőre nézve. A fiúknak viszont nagyon sokat kéne még javulniuk. Elképesztő hibákat lehetett látni, és az előzetesen gerjesztett várakozásokkal ellentétben ez a csapat nem volt ma sem jobb, sem gyorsabb az őszinél. Jó…. Fogjuk a talajra! :)

2010. február 23., kedd

Az első fecskétől az utolsóig

Nagy volt a jövés-menés a keretben. A távozók mindenképpen olyanok voltak, akik nem váltak be, kevesek voltak, lefelé lógtak ki a keretből. Az érkezők, meg első benyomásra úgy tűnik, tényleg komoly erősítést jelentenek majd.

Akkor szépen sorban:

Távozott:

Holczer: Úgy érzem volt ideje bizonyítani, nem élt a lehetőséggel… az utolsó másodosztályú szezonunk második felében úgy tűnt sokat fejlődött, de aztán ahogy az nb1-ben újra megnőtt rajta a nyomás, egy hónap alatt visszakerült arra a szintre, ahol egy évvel azelőtt volt. Összeroppan, idegileg nem bírta elviselni azt az elvárást, ami ránehezedik a Fradi kapujában. Lehet hogy ügyes, sőt tovább megyek, akár még egy jó kapus is lehet egy olyan csapatban ahol nincs győzelmi kényszer ahol nincs reflektorfényben, stb. A Kecskemét ilyen csapat… Sok sikert neki, ellenünk remélem betlizik majd és akkor visszaad valamit amit a Vasas ellen elvett tőlünk…

Csiszár: Na hát ő tipikusan a válságos időszakunk hagyatéka volt. Nagyon nem az a szint volt a srác, amire itt szükség van, viszont ahogy Demét is, mint embert nagyon csíptem. Egy jó lelkű srác, tisztességes és nem riad vissza munkától, csak hát megvoltak a képességbeli korlátok…

Lowton: Őt is nagyon bírtam, és a játéka is tetszett, viszont egy szinttel feljebb, meg már anno a kisloki ellen is csődöt mondott… fiatal még, mindenképpen fejlődőképes, de talán nem a Fradi első csapatában kell ezt a fejlődést véghez vinni… Viszont a másik része a történetnek hogy semmivel se volt rosszabb az őszi teljesítménye (az a kevés, amikor játszott), mint a két spanyol. Shorttal azért lett taktikus védekezés, mindenkinek megvan a feladata, Mat-ben volt potenciál bőven.

Fülöp: Ezerszer leírtuk már, de esetében nagyon bízom, hogy egy Kulcsár szintű fejlődést hoz a kölcsönszerződés… Szigetszentmiklóson elég komoly tervek vannak, komoly szakmai munkával, edzőmeccseken ők dolgoztattak meg minket a leginkább, hát kíváncsian várom. A reménysugár megvan, utolsó meccsein a Short-féle védelemmel elég komoly formajavulást mutatott. Bátran magabiztosan játszott, nagyobb hibák nélkül… Ő még visszajön

Zsivoczky: Örök talány hogy miért nem vált be… igaz sok sérülés sújtotta, de amikor lehetőséget kapott legtöbbször súlytalan volt, egy primadonna… nekem nem tetszett a játéka hogy megmaradt az ügyes tili-toli szinten, Bartha is visszakerült az nb1-be Zsivó Miskolcon próbálhat szerencsét. Sok sikert neki. Lehet hogy pechje volt hogy rossz időszakban volt a Fradinál.

Ashmore: Ő is Lowtonhoz hasonlóan szerintem egy jobb játékrendszerben többre lett volna képes. Megvolt a tehetsége hozzá, erőnléte is. Sajnálom, hogy mennie kellett, igaz családi okok miatt, de hát ő még több lehetőséget kapott mint Mat és az nb1ben bizony ő is leszerepelt… Viszont személyes véleményem, hogy a fiatal angolokat bármikor szívesen viszontlátom ha úgy alakulna a sorsuk.

Wedgebury: Akár csak Ashmore, csak nála inkább a munkabírása volt kiemelkedő. Viszont rajta is látszódott, hogy céltalanul futkározott, de ez nem feltétlenül az Ő hibája… Egy Rósa körüli szintet szerintem ő is tudna hozni. De ez már múlt idő, tudott volna…

Pölöskey: Őszinte leszek, csalódás a srác, Holczer és Csiszár szintjén mozog, de bízom benne hogy Kulcsárhoz hasonlóan csoda történik vele. Őt még jobban leírtuk mikor Vecsésbe ment kölcsönbe. Pölö a feljutásért harcoló REAC-ban folytatja tavasszal aztán ki tudja.

Pisanjuk: Mint Pölö, kis Igor is egy nb2es élcsapatba ment kölcsönbe, méghozzá a Tisza partjára, Szolnokra… Fülöpnél jobban látom benne a reménysugarat, úgyhogy mindent bele!!!

Érkezett:

Haber: Bár már itt volt, de csak kölcsönben és úgy volt télen távozik… Ő mindenképpen erősíti a csapatot. Szerintem átlagon felüli kapus minden hiányosságával együtt. Nem utolsó sorban remek közösségi ember és honfitársa egy másik érkezőnek. Beilleszkedés szempontjából fontos lehet. Amúgy Málta válogatottjának hálóőre…

Csizmadia: Sokan kitörő ujjongással fogadták, én is nagyon örültem leigazolásának, viszont attól, hogy Magyar számomra ugyanúgy bizonyítania kell majd mint a többieknek. De öröm látni, hogy erre kész is Csaba, hát mindent bele!!! Ő szintén válogatott, méghozzá Magyar válogatott, remélem visszakerül a keretbe a Fradiból.

Stockley: A reaktivált sok-sok rutint felszedő, nem túlkoros védő. Kapott hideget meleget. Volt ugye neki egy komoly szemsérülése, majd még egy, ami után szögre akasztotta a stoplist, de saját felelősségre fojtathatta volna, és ezt teszi most nálunk. Nagyon remélem, hogy elkerüli egy újabb balszerencsés sérülés, mert az végzetes lehet számára. Miután látta játszani a szaksajtó egész más hangvétellel írtak róla, akár csak honfitársáról. Sok sikert!

Tutoric: Utolsó pillanatban egy egyszeres szerb válogatott védő, a Red Star Belgrádból… az biztos, hogy az atmoszféra nem hat majd rá bénítólag, átélt ő ott délebbre cifrább dolgokat is, mint ami nálunk megesik. Majd meglátjuk, remélem beválik.

Doherty: Egy újabb válogatott, ezúttal Észak-Írektől… Védekező középpályás, nagy munkabírású és feltűnően jó érzéke van az indításokhoz. Morrisont emiatt éri kritika, na ezennel vetélytárs érkezett a csapatba, de akár csapattárs is lehet, mert egy védekezőbb felállásban jól jöhet két kemény szűrő a fel-fel futó védelem elé. Ő se fiatal, de most pont ez volt a cél, hogy sokat látott, kész, már bevált labdarúgók érkezzenek.

Schembri: Nos Ő az a honfitárs akiről Habernél említést tettem. Schembrit az angol másodosztályba is hívták, de mégis hozzánk jött. A képessége valóban adott hogy sokra vigye és még fiatal! Szintén Máltai válogatott, sőt szinte nemzeti hős, az ellenünk (válogatott) lőtt góljával értek el történelmi győzelmet…

Elding: Stockley-hoz hasonlóan őt is agyonfikázta a szaksajtó és a szurkolók többsége hogy egy újabb sokadligás angol hulladék, ennek ellenére sorra lőtte a gólokat és Ferenczivel nagyon egy hullámhosszon vannak… Én benne is bízom, sok sikert és még több gólt

Összességében elmondható hogy a távozók valóban be nem vált még nem kész játékosok voltak, kölcsönbe adott játékosok remélhetőleg fejlődnek annyit, hogy később hasznos kerettagok legyenek és az érkezők mind sokat látott tapasztalt nem zöldfülű játékosok… Kezdetnek jó, de lehet itt 100 barátságos meccs 100 győzelemmel, akkor is az számít, hogy tétmeccsen mire képes a gárda. Minden esetre a csapat játéka az öltözői hangulat az egyéni képességek bizakodásra adnak okot. Hát hajrá! Ennyi fecske már talán elhozza a nyarat.

2010. február 20., szombat

In memoriam FSZSZ





















A tegnapi nap folyamán olvastam a hivatalos közleményt, miszerint feloszlott a Ferencváros Szurkolók Szövetsége, rövid nevén FSZSZ. És bár hallottam cáfolatokat, miszerint az egész Magyar Balázs és Boros Bánk Levente magánakciója, hogy ha ők nem lehetnek a szervezet vezérei, akkor már ne is legyen szervezet, egyelőre úgy állok a helyzethez, hogy a megszűnés tény.

Ambivalens érzéseim vannak. Egyrészről az FSZSZ egy Magyarországon egyedülálló szervezet, nincs még egy klub, ahol ilyen formában is tömörültek a szurkolók, másrészt pedig - főként az utóbbi időszakban - nem tudtam egyetérteni a szövetség által képviselt irányvonallal, vagy stílussal.

Az alapvető probléma talán leginkább abból fakad, hogy a nevével ellentétben leginkább a szervezett csoportok (Stormy, GM, Aryan Greens, UG, 7side stb.) képviseletének volt tekinthető a Magyar Balázs vezette FSZSZ, ami legjobb esetben is maximum 500 embert tesz ki.

Véleményem szerint egy olyan gyűjtőszervezetnek, mint amit az FSZSZ neve sugall, nem szabad egy réteg véleményét kommunikálni, hisz a Fradisták - létszámunkból adódva - milliónyi nézetet képviselnek, mérsékelttől a szélsőségesig, és leginkább az volt szembetűnő, hogy az előbbiek véleményét nem feltétlenül vették figyelembe, vagy nem kerestek kapcsolatot, egyeztetési lehetőséget a stadion nézőközönségének nagyobb részét kitevő szurkolótársakkal.

Szintén elmondható, hogy az FSZSZ vezetése olyan tárgyalási stílust képviselt, ami a vezetőség részéről leginkább elutasításba ütközött. És nem mindig az FSZSZ álláspontja jelentette a problémát a kommunikációban, hisz sok esetben a mérsékeltek érdekeit is szem előtt tartó javaslatokkal álltak elő, azonban az ultimátum hangnemű, követelésként tálalt "javaslatok" nem feltétlenül szimpatikusak még egy átlagszurkoló számára sem, főleg nem egy külföldi tulajdonosnak, aki nem kevés pénzt pumpált a klub megmentésére.

Tudjuk, hogy az FSZSZ vezető közül volt, aki korábban a klubvezetésbe is bekerült. Lehet, hogy a belső körből történt kikerülés az, ami elindította ezt a folyamatot? Valamint ugye az elmúlt időszakban a táboron, azaz pontosabban az FSZSZ-en belül is érdekellentétek feszültek, különváltak a hool csoportok, plusz megjelent a börtönből szabadult Srk, akinek céljai még máig sem egészen tisztázottak, hisz az internetes megnyilvánulásait finoman fogalmazva is kuszaságok jellemzik.

Nem tudom, mi lesz most az FSZSZ után. Volt egy szervezet, ami a radikálisabb szurkolókat képviselte. Ideje lenne egy olyan szervezet, ahol a vezetők adott területen (jog, gazdaság, stb.) szakemberek, széles körben képviselnek lehetőség szerint minél több Fradistát, és nem "celebként" kívánnak előtérbe kerülni, és politikai céljaik elérésére a sokak által imádott zöld-fehér színeket felhasználni.

Mert ha Berki Krisztián celeb, akkor véleményem szerint BBL is az.

2010. február 10., szerda

Az ÁNTSZ-ről...

Olvasom ezt:
http://ulloi129.wordpress.com/2010/02/10/az-antsz-tajekoztatasa/

És ez jutott eszembe:

2010-es érettségi kérdés, matematika:

Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra végkielégítése mekkora összegű volt, és vajon ezen összeg hányszorosa szükséges ahhoz, hogy az ÁNTSZ engedélyt adjon az új Ferencváros Stadion megépítésére?
Plusz pont jár azért, ha a vizsgázó kiszámolja, hány db B5-ös méretű boríték szükséges a fizetendő összeg szállításához.

Minden kedves vizsgázónak sikeres számolást kíván a Magyar Köztársaság kormánya és az OTH.


Nonszensz...