
Dragóner Attila.
Térjünk rögtön a lényegre. Ebben a szezonban nem voltam elégedett Attila teljesítményével. Illetve ez nem egészen igaz. Az első meccset a ZTE ellen élőben is és TV-ben is megnéztem. A lelátóról „csak” annyi jött át, hogy mindenki, így Attila is elképesztően koncentrál. A TV felvételek ebben maximálisan megerősítettek. A mérkőzés elején még a köszöntésnél mutatták közel az arcokat. Dragó arca egészen elképesztő elszántságról tett tanúbizonyságot. Jól is játszott, gólt is szerzett, és a csapattal együtt megmutatta, hogy mitől Fradi a Fradi. Aztán jött a visszaesés a csapat és Dragó életében is. Ez elgondolkodtató. Neki a csapat egyik vezéregyéniségének kellene lennie (sokan annak is tartják így is), de kis túlzással 2006 óta én szinte csak azt látom tőle, hogyha a csapatnak nem megy jól, akkor neki sem illetve fordítva. Egy vezéregyéniség viszont szedje össze a csapatot. Ehelyett belekeveredett a petárda ügybe, majd a rehabilitációja után jött az az ominózus könyökös, amelyhez hasonlót sportember nem követhet el. Összességében kijelenthető, hogy szerencsétlen szezon van Attila mögött, bízom benne, hogy tavaszra a megváltozott körülmények hatására magára talál. Nálam Attila őszi teljesítménye a közepestől is elmarad. Osztályzatom elégséges, azaz 2.