2009. december 28., hétfő

Szubjektív értékelések, 13. rész


Jason Morrison
Jason igazi megosztó figurája a csapatnak. Van aki látni sem bírja és van aki szereti. Az igazság, mint általában mindig most is valahol a középtájon van. Alapembere a mai Fradinak, ez nem is lehet vitás. Ez leginkább akkor domborodott ki, amikor az őszi szezon kezdeténél még valahol odahaza téblábolt, majd a 3. fordulóra esett be a csapatba keresztülutazva a fél világot. (Aki nem emlékezne rá: péntek este szállt re a gépe, és szombaton bajnokit játszott, ha nem is végig.) Látszott rajta az elcsigázottság, de az akarat is. Valamivel stabilabb lett a védekezés azon a bizonyos nyíregyházi meccsen. Amit hibájának szoktak felróni, hogy nem jó az előre játéka. Ez igaz, mint ahogy az is, hogy a jelenlétével nagyságrendet javul a csapat védekezése. Remélem utóbbiban nem esik vissza, előbbiben meg fejlődik. Véleményem szerint a teljesítménye közepes, azaz 3-as.

Nincsenek megjegyzések: