Összefoglaló az elmúlt napokról

A minap többször is eszembe jutott egy történet, amelyet még apám mesélt egy rikkancsról, aki a Blaha Lujza téren próbálta eladni az Esti Hírlapot az 50-es, 60-as években. Történetünk hőse néhány unalmasabb nap után azzal a sablonosnak éppen nem mondható szöveggel reklámozta a hírlapot, hogy: „Itt a vég! Éhen halnak a hírlapárusok, már megint nem történt semmi!” Hogy ez mennyire fért bele a büszke szocialista emberről kialakulóban lévő képbe, azt most mélyen ne firtassuk, de nemsokára az emberünkkel néhány bőrkabátos elvtárs „beszélgetett el”, és az említett mondat többé nem nagyon hangzott el a szájából.

Ennek kapcsán jutott eszembe megírni ezt a kis összefoglalót. Kezdjük mindjárt egy off témával. Az ominózus Francia - Ír VB pótselejtező kapcsán kitört botrányról van szó. Henry bizonyítottan kezezett. Az írek felháborodtak, és nemzetközi botrány lett a dologból. Jogosan teszem hozzá, hiszen ilyen csalással nem szabadna kijutni egy VB-re. Persze a dolog elsikkadt. Videó felvételek alapján arrafelé semmilyen szankció nincs. Végülis bátorítsuk csak a világot a csalásra, mutassuk meg, hogy nincs veszve semmi, mert hamár végképp gáz van, mindig van egy „segítő kéz” a nagyoknak. Telt múlt az idő az ominózus meccs óta, de az Írek semmiféle kárpótlást nem kaptak a történtekért, sőt a minap az egyik esti hírműsor sporthírei között bejátszottak egy részletet, amint Sepp Blatter nyilatkozik az esetről. Megpróbálom idézni a mondatait: „Az Írek végre belátták, hogy a meccset nem lehet újra játszatni, erre megkérdezték, hogy nem lehetne akkor az, hogy ők lennének a 33. csapat a VB-n?” Aki csak hallotta az lemaradt a lényegről. Az idézett mondat elhangzása közben Blatter „úr” fuldoklott a röhögéstől. Nem egy szimpla kis mosoly keretében elevenítette fel a történteket, hanem egy sátáni röhögés közben. Komolyan mondom undorító volt, hogy egy nyilvánvaló csalás, amely a világ szeme láttára történt semmi módon nem orvosolható. Sőt, még gúnyosan ki is röhögik a sértettet. Mélységesen felháborít ez a történet. A játékos kedvű olvasóknak itt egy link, amelyen Henry kézilabdázik. „Vicces”, hogy játék van rá, de orvosság nincs.

A csapatunkkal kapcsolatban sincs ok nagy örömködésre. A hírek jönnek, mennek Nikolicsról, Bajzátról, meg a fene tudja még kikről, de a legfontosabb kérdéskör máig tisztázatlan. Ez pedig az edzőkérdés, illetve a totális bizonytalanság. Ismét. Sajnos a jelenlegi kép nem sokban tér el a tavaly télen, vagy a megelőző két nyáron tapasztaltaktól. Láthatólag a vezetségünk ismét valamit totojázik. Állítólag most éppen arra várunk, hogy az IT végre össze álljon, és ha ez megvan, akkor lehet egyáltalán edző, azután meg igazolások. Sok itt a buktató. Az utolsó bajnoki meccsünk óta lassan 3 hét telt el, Davison távozása óta szűk 1,5 hónap. Ennyi ideje keresünk edzőt. Ez lassan világrekord lesz, hamár most nem az. Egészen elképesztő, hogy ilyen szinten megy a töketlenkedés, vagy jobb esetben a rossz kommunikáció. A tapasztalatom azt mondatja, inkább az előbbi, mint az utóbbi. Lassan kijelenthető, hogy a nálunk kialakított rendszer rossz. Rossz, mert vérlázítóan körülményes. A dolgok jelenlegi állása mellett ismét lemaradunk szinte mindenről, és ebben lassanként az lesz a kisebb baj, hogy lemaradunk x vagy y leigazolásáról, a nagyobb gáz, hogy ez egy töketlen, lassú, és szakmaiatlan klub benyomását kelti kifelé. Ezzel pedig romboljuk a rólunk kialakított képet. Ha egy tőmondattal kéne összefoglalnom, csak annyit írnék, hogy szomorú vagyok.